Hírek
Online felhasználók
Oldalainkat 2 vendég és 1 tag böngészi- Arapovics Gábor
Bejelentkezés
| Szvetlik Imre (ImI, Ernie) |
|
ének, szájharmonika, zenekarvezető
Hangszereim, kellékeim: Zenei életrajzom
A régmúlt. Az általános iskolában Édesanyám zenetagozatos osztályba íratott be, én viszont akkor a barátokat részesítettem előnyben, ezért félévtől "normál" osztályban folytattam a tanulmányaimat. Ettől függetlenül tanultam kottaolvasást, zeneelméletet. (Bár azt vallom, hogy a kotta csupán útmutató...) Az énekórákon mindig jó jegyeket kaptam... anno nem értettem miért.  Tagja voltam az iskolai énekkarnak, melyben a "mély" szekcióban foglaltam helyet. Apám által találkoztam a billentyűs hangszerek Rolls Roysával, a zongorával. Azonnal magával ragadott a hangzása. Pianínóján volt lehetőségem klimpírozni, akkor még csak a boci-boci és hasonló stílusú világslágereket.  Ebben az időben kaptam Édesanyámtól egy Orpheus elektro-akusztikus gitárt (a mai napig meg van!), melyen a harmóniákat tanultam előszeretettel. (Valahogy a szólózás sosem vonzott.) Hamarosan otthoni zenekarunkban ritmusgitároztam. A nyolcvanas évek végén Édesanyám egy másik kitűnő hangszerrel ajándékozott meg. Egy Yamaha szintetizátorral, melyen sokat gyakoroltam, dalokat dolgoztam fel, a hangszer képességeinek megfelelően. Egy barátom által (aki katonazenésznek tanult), volt szerencsém közelebbről megismerkedni a zenekari játékkal, különböző hangszerek alap szintű használatával. A középiskolai évek alatt ritkán foglalkoztam zenével, csupán a fürdőkádban énekeltem és néha gitároztam, játszottam a szintetizátoromon kicsit, mindezt a magam szórakoztatására. Egy gyerekkori barátom által (Szörényi Csaba) ismertem meg egy barátját (Martonosi László), aki már akkor püfölte a bőröket. Elhatároztuk, hogy alapítunk egy zenekart, amiben szintetizátoron játszottam. Kellett egy basszusgitáros, így Csabára esett a választás. Viszonylag rendszeresen próbáltunk Lala otthonában... Jött a katonaság, mely rányomta bélyegét a zenekar jövőjére, mivel a próbákon csak ritkán tudtam részt venni. Miután visszatértem a polgári életbe, az egyik helyi majálison hallottam meg Lala édesapja akkori zenekarát, azon belül is Nagy Judit művésznőt. Éppen ebben az időben tipródtunk azon, hogy vajon melyikünk énekeljen? A sors úgy hozta, hogy később Gyuri bácsinak (Martonosi György) javítottam meg egy zenekari erősítőt és fizetségként tanulhattam az akkor induló zeneiskolájában a művésznőtől. Sajnos nem sokat, csupán pár órát vehettem tőle, mivel az iskola nem volt hosszú életű. Az az egy-két hónap viszont merem állítani, hogy felért jó pár évvel! Köszönhető a művésznő kitűnő tanítási módszereinek és az alkalmazott technikáknak. Közben kiléptem a zenekarból, nem folytattam az énektanulást sem. Az énekórák által viszont valamelyest nagyobb lett az önbizalmam, ezért jelentkeztem egy hirdetésre, melyben énekest kerestek. Fel is vettek, de csak egy próbára mentem el. Nagy volt a távolság és nem éreztem magamban elég erőt, hogy felvállaljam ezt a szerepkört. (A mai napig bánom...) Újabb zenekar keletkezett, melyet két gyerekkori barátommal alapítottunk. Itt a hangszert felváltotta az énekhang, mivel időközben eladtam a szintetizátorom. Ennek a zenekarnak a tagok folyamatos munkahelykeresése és a próbahely hiánya vetett véget. Gondoltam egyet és meghallgatást kértem Magyarország egyik leghíresebb énektanárnőjétől (Sík Olga), hogy érdemes -e az énekléssel foglalkoznom. Aki ismeri őt, tudja, hogy Olgi néni nem kertel. Felvett tanítványai közé! Viszont volt egy őszinte megjegyzése, hogy fogyjak le, mert a színpad kövérít. Akkor ezt annyira zokon vettem, hogy ezért nem mentem egy órára sem. Itt követem meg Őt, mivel igaza volt! Lefogytam, de erre a későbbiekben visszatérek. Ekkor volt az a pont (annak ellenére, hogy Olgi néni látott bennem fantáziát), amikor azt mondtam, hogy leteszem a mikrofont és többet nem foglalkozom zenével. Ezért az ezt követő évek alatt egyszer-kétszer énekeltem csupán kisebb közönségek előtt esküvőkön, karaoke partikon. Közben folyamatosan fogalmazódott meg bennem, hogy valami hiányzik az életemből... A közelmúlt. ... rá is ébredtem, hogy mi ez a csodálatos dolog, minek a hiányát egyre erősebben éreztem. A Dallamok, a Zene! 2006 év vége fordulópont volt az életemben. Végetért egy hosszú ideje tartó párkapcsolatom, melynek kapcsán fél év alatt 40kg-ot vesztettem súlyomból, amit azóta is tartok! És jött egy koncert, melyet végighallgatva ébredtem rá, hogy a színpadon érezném magam igazán boldognak. A sors úgy hozta, hogy a Blues Generation zenekar énekese lettem (2007. március 4.). Harmincnégy fellépésen vettem részt nem sokkal több mint egy év alatt és szoros barátságot kötöttem a zenekar ritmusgitárosával. 2008. nyarán a folyamatos nézetkülönbségek miatt kiléptem a zenekarból. Miután Winkler Dávid értesült róla, hogy nincs közös jövőm a zenekarral, Ő is kilépett ugyanilyen okok miatt. Sok tapasztalatra tettem szert a próbák vezetésével, a színpadi játék és a zenekarvezetés tekintetében egyaránt. A jelen. Minden barátom arra ösztönzött, hogy zenekart alapítsak. Méghozzá olyat, amiben nem csak én érzem jól magam, hanem minden zenekari tag. Megfogadtam a tanácsukat és 2008. június 08.-án megalapítottam a DelSuremun Zenekart.
A Dallam legyen Veled! Heeeyyy...
ImI...
|
Kép találomra
Ajánlott böngészők
